Párizsi Autószalon 2014

A SEAT a Párizsi Autószalonon ünnepli a 30 éves Ibizát

2014-10-03

Harminc év után ismét Párizsban a SEAT Ibiza. A francia főváros ad otthont annak az autószalonnak, amelynek nyitónapján a spanyol márka ikonikus autójának 30. évfordulóját ünnepelte. A SEAT elnöke, Jürgen Stackmann az 1984-ben elsőként legyártott és a Párizsi Autószalonon bemutatott modellel érkezett a sajtótájékoztatóra. Az Ibiza az elmúlt 30 évben a SEAT legkiválóbb nagykövete volt, egyben a spanyol márka legkeresettebb, legnagyobb számban exportált modellje több, mint 5 millió értékesített darabbal.

A SEAT elnöke a sajtótájékoztatón ecsetelte, miként született meg az Ibiza a "német műszaki tartalom és a mediterrán formaterv" ötvözésével. Hangsúlyozta, hogy ez két olyan érték, amely jelenleg is alapvető fontosságú a márkánál. "Az Ibiza volt az első olyan autó, amelyet mi magunk fejlesztettünk ki a SEAT-nál. Kulcsfontosságú volt saját DNS-ünk meghatározásához, hogy a gondtalan vezetés élményét örökíthessük át minden későbbi SEAT modellbe és persze meghatározzuk, hogy kik is vagyunk mi és mit is képviselünk valójában" - tette hozzá.

Stackmann kijelentette, hogy a SEAT növekedési stratégiájának "immár van egy második erős pillére is az új Leon személyében, amelynek kiszállítási számai most először érték el az Ibizáét. A SEAT sikeresen szerepel a kisautók között az A-szegmensben, így a spanyol márka figyelme egyre inkább a felsőbb kategóriák felé kezd fordulni."
Éppen a Leon az a modell, amely a SEAT lendületét 2013 után 2014-ben is biztosítja. A 2014 októberéig eltelt időszakban a márka már sorozatban második éve 10 százalékot meghaladó növekedést regisztrált. Ebben az évben a Leon kiszállítások 60 százalékkal növekedtek a tavalyi 44 százalékos bővülés után.

Jubileumi Ibiza modell a 30. évfordulóra

Az Ibiza a most bemutatott SEAT Leon X-Perience mellett ugyancsak főszerepet kapott a SEAT párizsi standján egy különleges limitált szériával, ami a 30 éves jubileum után az "Ibiza 30th Anniversary Limited Edition" nevet kapta. Ez az egyedi modellváltozat az Ibiza 30 éve előtti tisztelgés, az új Ibiza egy Style felszereltségű háromajtós SportCoupé, amelyet egy 105 lóerő teljesítményű 1.6 CR TDI erőforrással láttak el.

A jubileumi Ibiza már külső megjelenésében is különbözik ennek a kategória többi modelljétől, köszönhetően Balea bézs fényezésének, első xenon fényszóróinak és LED technológiás hátsó világításának, 17 colos könnyűfém keréktárcsáinak, a külső visszapillantó tükrök és a hűtőrács fekete színének, továbbá a B oszlopon és a hátsó ablakon látható exkluzív logónak. Az autó
belsejében az Ibiza modellcsaládban most elsőként jelenik meg a belső visszapillantó tükörbe integrált tolatássegítő kamera, de külön figyelmet érdemelnek a jubileumi autó olyan egyedi jegyei az Alcantara üléshuzat bézs színű varrással, a bőrborításű kormánykerék, váltógomb és kézifék, szintén bézs varrással, a SEAT portable system navigációs rendszer, az indítókulcs borítása valamint az exkluzív lábtörlők is.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés