Az új SEAT Arona

A SEAT bemutatta 2017-es termékoffenzíváját és technológiai szempontból innovatív standját a Párizsi Autószalon

2016-09-29

/ A 2017-ben piacra kerülő szabadidő autó neve "SEAT Arona" lesz
/ A SEAT megújítja a Leont, és piacra dobja az Ibiza ötödik nemzedékét
/ A SEAT bemutatta az Ateca X-Perience-et, amely az Ateca jövőbeni potenciálját vetíti előre
/ A SEAT standon 4D amfiteátrumot, folyamatos sajtóértekezletet és és BitBrain technológiát alkalmazó konfigurátort is bemutatnak
/ A SEAT felkészül arra, hogy az autógyártás átalakulásának során a legkönnyebb mobilitási élményt tudja nyújtani

A SEAT a Párizsi Autószalont választotta arra, hogy bemutassa történetének legnagyobb méretű termékoffenziváját Az Ateca bevezetését követően a márka 2017-ben megújítja a Leont, bemutatja az Ibiza ötödik nemzedékét, és termék kínálatával a crossover szegmensben is debütálva, bevezeti az új SEAT Arona-t. A név tehát már ismert, Arona egy Tenerife szigetén, illetve az olaszországi Piemonte régióban is megtalálható város. Az új SEAT Aronát a SEAT martorelli gyárában fejlesztik ki és gyártják.

A SEAT elnöke, Luca de Meo megemlítette, hogy "a Leon, az Ibiza és az új Arona az Atecával együtt a SEAT-ot kereskedelmi, pénzügyi és a márkakép szempontból is erősíteni fogja, így a 2017-es esztendő különleges év lesz a SEAT számára."


Az Ateca X-Perience, az új szabadidő autós (SUV) élmény
A cég a Párizsi Autószalonon mutatta be az új Ateca X-Perience-t, amely az Atecával együtt mától október 16-ig a kiállítási stand központi eleme lesz. Az Ateca X-Perience a SEAT történetének első szabadidő autójának (SUV) kalandot kereső, off-road változata. A márka harmadik oszlopát jelentő Ateca piaci bevezetését követő első néhány hónap alatt 21.000 rendelést hozott, internetes oldalára 39 millión kattintottak, a konfigurátorral pedig 1,5 millió modellt "állítottak össze".


A mediterrán kultúra ihlette Ateca X-Perience a legkalandosabb, legmerészebb off-road tulajdonságokat villantja fel, az autó olyan élményt nyújt, amely az Ateca család lehetőségeit és jövőbeni potenciálját is előrevetíti.


A SEAT stand 4D-s élménye a márka átéléséhez ad hátteret
A Párizsi Autószalon ideális arra, hogy a SEAT felfedje a vállalat jövőképét, amelyben a hálózatba kapcsolt gépkocsi jelenti a központi elemet a jövőbeni mobilitás szempontjából. Az erre az alkalomra létrehozott egyedülálló, két részből álló stand koncepciója teljesen eltér mindattól, amit eddig valaha is látni lehetett egy autószalonon. A standot a 4D élmény köré tervezték, ami a látogatóknak lehetővé teszi, hogy átéljék és érezzék a márkát, és egyúttal közelebb kerülhessenek a SEAT-hoz és Barcelona városához. A márka életében a digitalizálás egyre nagyobb szerepet tölt be, így a "SEAT always ON!", azaz a "SEAT mindig bekapcsolva van!" jelszó inspirációként szolgált a márka Párizsi Autószalonon kialakított standjához.


A standonegy 4D-s amfiteátrum is található, ahol folyamatosak a sajtóértekezletetek és itt kapott helyet egy BitBrain technológiát alkalmazó autó konfigurátor, mellyel a felhasználók érzelmeinek és "lelki állapotának" legjobban megfelelő SEAT Ateca konfigurálására nyílik lehetőség.


A koncepció része még egy pavilonon kívüli tér is, amelyet a SEAT az emberi kapcsolatok erősítésének céljával alakított ki, ez egy olyan sajtóközpont, ahol a látogatók kötetlen formában kerülhetnek kapcsolatba a márkával.


A SEAT stand egyik fő üzenete, a "Created in Barcelona", vagyis a "Barcelonában alkotva" koncepció, amely Barceonát állítja középpontba, és bemutatja a modern várostervezés, és a nemzetközileg is komoly szerep jelentőségét, vagyis azokat az értékeket, amelyeket a SEAT is magáénak vall.

A SEAT kész a dolgokat újabb minőségi szintre emelni
Az elkövetkező tíz évben az autógyártás forradalmi változásokon megy keresztül az elektrifikáció, a digitalizálás, az új mobilitási szolgáltatások és a hálózatba kapcsolt autók terén megjelenő újításoknak köszönhetően.


Annak érdekében, hogy e kihívásoknak meg tudjon felelni, a SEAT létrehozta az "Easy Mobility Team", azaz a könnyű mobilitási csapat nevű egységét, amelyik több területet átfogó szervezetként működik majd. Feladata lesz a vállalat átalakulásának a digitalizálás és a kutatás-fejlesztés, az ügyfél élmény és az üzleti fejlesztés terén történő levezénylése.


"A hálózatba kapcsolt és a felhasználó élményének középpontját jelentő gépkocsi jelenti a mi elképzelésünket a jövőbeni mobilitásról. Az autót úgy szeretnénk pozícionálni, hogy az digitális és hálózati élményt nyújtó szolgáltatás legyen"- hangsúlyozta Luca de Meo. "A SEAT-ot a következő minőségi szinte emelni nem csupán azt jelenti, hogy keményen kell dolgozni, hogy még jobb minőségű termékeket gyártsunk, hanem azt is, hogy e forradalmat ágazatunkban annak érdekében használjuk fel, hogy vezető szerepet játszhassunk ezekben a trendekben. Arról álmodunk, hogy a SEAT-ot a legkönnyebb mobilitási élményt nyújtó márkává tegyük e gyorsan változó környezetben"- tette hozzá Luca de Meo.


A SEAT vezető márka kíván lenni a gépkocsik hálózatba kapcsolhatósága és a digitalizálás területén. A vállalat volt az autóiparban az első márka a világon, amely a CarPlay-jel kompatibilis alkalmazást mutatott be. Ez az alkalmazás lehetővé teszi, hogy az iPhone tartalmakat megtekintsék és egyben kezeljék is az autóból.


A SEAT számára második terület célja az, hogy javítsák az ügyfelek vásárlói élményét és az ehhez kapcsolódó összes szolgáltatást. Ezen elkötelezettséggel összhangban a márka elindította a SEAT Live Store-t, ami egy úttörő jellegű platform. Ez lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy virtuálisan és személyesen is megfigyelhessék egy autó részleteit. A SEAT megállapodott az Amazon France internetes céggel, hogy a Mii by Mango gépkocsit az online kiskereskedői hálózatán keresztül árulja.

A SEAT az üzletfejlesztésre is koncentrál, ahol felhasználja az új mobilitási ökorendszert annak érdekében, hogy megfeleljen a városok előtt álló kihívásoknak a városi infrastruktúra, a közlekedési rendszerek és az autózás szempontjából. Ezen elkötelezettség egyik példája a SEAT és a Conector cég között aláírt megállapodás, annak érdekében, hogy startup gyorsító projektet indítsanak az autóiparban a mobilitásra specializálódva, és létrehozzák a CARNET városi mobilitás-kutató központot Barcelonában.


 A SEAT legnagyobb termék-offenzívájára
A vállalat digitális átalakulása egybeesik azzal az időszakkal, amikor a SEAT konszolidálja pénzügyi eredményeit, és a legnagyobb modelloffenzívájára készül. A SEAT kitartóan halad a tartós jövedelmezőség felé és azt várja, hogy a 2016-os évet pozitívan zárja, miután a féléves operatív profit 93 millió euró volt, vagyis 77 %-kal több, mint a 2015-ös esztendő azonos időszakában. Az értékesítés a negyedik egymást követő évben emelkedett, idén augusztusban már 277.100 gépkocsit értékesítettek.


Az Ateca-t követően a SEAT három új modellt fog piacra dobni az elkövetkező években: a megújított Leont, az Ibiza ötödik nemzedékét és az új SEAT Aronát.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés