Smart City Expo

A SEAT bemutatja a Smart City Connectivity rendszerrel szerelt Ateca modellt, amely könnyedén megtalálja a szabad parkolóhelyeket

2016-11-17

A SEAT bemutatta a SEAT Ateca Smart City Connectivity rendszerrel szerelt jövőbeli koncepcióját, amely az Ateca Smart City Car nevet viseli. Az autó képes az érzékelői segítségével a környezetéből gyűjtött információk rendszerezésére és a SEAT Parkfinder parkolóhely kereső alkalmazáson keresztül történő megosztására. Az applikációt a spanyol vállalat illetve a CARNET, egy Barcelonában műkődő kutatási és innovációs központ fejlesztette ki. Egy, a Barcelonai Tanáccsal és a Cellnex Telecom vállalattal létrejött megállapodásnak köszönhetően lehetővé vált, hogy az úttörő projektben részt vevő SEAT Ateca Smart City Car információkat továbbíthasson az elérhető parkolóhelyekről Barcelona város iCity felületére. Ezzel egyidőben a szerver továbbítja az információt a Parkfinder parkolóhely kereső alkalmazás felé és egy térkép segítségével jeleníti meg azokat a városban közlekedők számára.

Három lehetséges vezetői profil beállítása közül választhatunk, az otthonhoz közeli és a munkahelyhez közeli lehetőség mellett egy személyre szabható harmadik opció is szerepel a kínálatban. Minden egyes profilhoz a felhasználó hozzárendelhet általa fontosnak tartott szempontokat is a távolság, az ár vagy az alapján, hogy milyen valószínűséggel talál az adott környéken gyorsabban parkolóhelyet. Ezen kívül az alkalmazás része a "Találd meg az autóm" funkció is, amely megmutatja, hol parkoltunk le a járművünkkel illetve "Az utolsó mérföld útvonala", amely térképen jelöli a végcélhoz vezető, még hátralévő sétautat. 

 

A Smart City Expo Világkongresszusának látogatói november 15. és 17. között tekinthetik meg Barcelonában az Ateca intelligens városra szabott koncepcióját, amely a potenciális jövőt vetíti előre. A SEAT vezető digitális munkatársa, Fabian Simmer kifejtette, hogy "a legnagyobb európai városokban a forgalom 30 százalékát azok a sofőrök adják, akik éppen parkolóhelyet keresnek. Az Ateca Smart City Car és a Parkfinder parkolóhely kereső alkalmazás mindig a legkényelmesebb utat mutatja, ezzel is csökkentve a parkolóhely megtalálására fordított időt, ebből következően pedig a károsanyag kibocsátást, a zajt és a forgalmi torlódásokat."

A Gran Vía kongresszusi központ 2C pavilonjában található standon a SEAT átfogó képet nyújt a hétköznapi mobilitás kapcsán született koncepciójáról, amely különböző megoldások révén a városi környezetben élők életét hivatott megkönnyíteni. A vállalat továbbá közszemlére teszi az intelligens város fogalmával kapcsolatos legmodernebb technológiai újdonságait. A SEAT, mint globális partner által támogatott Smart City Világkongresszuson bemutatkozó Ateca mellett a spanyol autógyártó egy digitális közösségi alkalmazást is prezentál, amely közösségi gazdasági környezetek számára lett kifejlesztve. Az alkalmazás digitális kulcsként lehetővé teszi az autómegosztást magán illetve vállalati környezetben.

Párbeszéd szekció az intelligens mobilitás témakörében Luca de Meo és Carlo Ratti részvételével

A kongresszus első napján az egyik meghirdetett párbeszéd szekcióban a SEAT elnöke Luca de Meo és az olasz építész, mérnök,a Massachusettsi Műszaki Egyetem (Massachusetts Institute of Technology - MIT) Senseable City Lab igazgatója, Carlo Ratti folytatott beszélgetést. "A városi mobilitás jövője" címmel meghirdetett eszmecsere során számos, a jövő városi mobilitásához kapcsolódó kihívást elemeztek a résztvevők, figyelembe véve a fogyasztók között egyre növekvő népszerűségnek örvendő közösségi gazdaság kultúrájának befolyását.

A SEAT részvétele ezen a magas színvonalú, nemzetközi, intelligens városi megoldásokkal foglalkozó eseményen megerősíti azt az elkötelezettséget, amely a márkát jellemzi az új mobilitási megoldások kifejlesztése iránt. Ezen megoldások segítségével ugyanis a hálózatba kapcsolt járművek intenzívebb felhasználói élményt biztosítanak, könnyebbé és rugalmasabbá téve azt. Az olyan kedvezőtlen változásokkal teli környezetben, mint amilyen a következő évtizedben köszönt az ágazatra, a SEAT vezető márka kíván lenni az összekapcsolhatóság és a digitalizáció területén. Ennek megfelelően elhivatottan keresi azokat az új üzleti lehetőségeket, amelyek képesek kezelni a városi infrastruktúra, a forgalmi rendszerek és a városi közlekedés kihívásait.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés