30 %-kal nőtt az értékesítés

Az Ateca fellendítette a SEAT eladásait 2016-ban

2017-01-12

A SEAT a 2016-os esztendőt az egymást követő immár negyedik évben az értékesítések növekedésével zárta. A spanyol autógyár összességében 410.200 gépjárművet szállított ki, ami 2,6 %-kal több, mint a 2015. évi 400.000 darab volt, és ez 2007 óta a legjobb eredményt jelenti. Az utóbbi négy évben a SEAT értékesítés 27,8 %-kal emelkedett, ami azt jelenti, hogy az idén 89.200-zal több gépkocsit adtak el, mint a 2012-es 321.000 egység volt. Az új Ateca nagymértékben hozzájárult a SEAT kiszállításainak bővüléséhez. A vállalat mindeddig első szabadidő-autójából (SUV) 24.200 darabot értékesítettek azóta, hogy 2016 júliusában kikerült a márkakereskedőkhöz. Az Ateca sikeres bevezetésének köszönhetően a SEAT kiszállításai 2016 második félévében 5,3 %-kal ugrottak meg.


Az Ateca értékesítési számait kiegészíti az Alhambra és a Leon értékesítésének növekedése. A 2016-os esztendőt mindkét modell a mindeddig legnagyobb mértékű eladási eredményekkel fejezte be. Az Alhambra 20. évfordulójával egybeesve, a márka egyterűjének értékesítési adatai kétszámjegyű javulást mutattak, és a 13,6%-os növekedéssel elérték a 30.700 darabot. A Leon esetében az értékesítés 3 %-kal nőtt, mellyel az eladott mennyiség elérte a 165.000 egységet. A Leon esetében ez a legjobb értékesítési mutató, mióta 1999-ben a piacra került, és ezáltal a márka legtöbbet eladott modelljévé vált. Mindezek mellett az Ibiza negyedik nemzedéke magas értékesítési számokkal érte el piaci pályafutásának végét. Ebből a típusból 2016 végére 152.000 gépkocsit szállítottak le, ez 0,9 %-kal alacsonyabb érték, mint a 2015-ös szám volt.


A SEAT elnöke, Luca de Meo elégedettségének adott hangot az eredmények kapcsán
"Termékoffenzívánk éppen csak elkezdődött, és az újabb év során teljesítményünk pozitív eredményeket hozott. Az Ateca piacra dobása lehetővé teszi számunkra, hogy optimizmussal tekintsünk a jövő elé. A SEAT Ateca már ma is a márka harmadik pillére, és az idei évtől még jelentősebb lesz hozzájárulása az értékesítési adatokhoz. 2017-ről beszélve Luca de Meo elmondta, hogy "a felfrissített Leonnal, az Ibiza ötödik nemzedékével és az új Aronával az értékesítési volumen növelését tűztük ki célként. A 2017-es esztendő nagyon különleges év lesz a SEAT számára."


Nyugat-Európában 320.000 gépkocsi került piacra
A SEAT eladásai Nyugat-Európában elérték a 319.900 egységet, ez 2,2 %-kal több, mint a 312.800 darab volt 2015-ben. Ez olyan piacok lendületes fejlődésének köszönhető, mint Ausztria (+ 12,9%), Svédország (+31,3%) és Portugália (+17%) Ez a legjobb eredmény a térségben 2007 óta. A SEAT a tavalyi évet ugyancsak pozitív egyenleggel zárta öt fő piacát jelentő európai országban. Németországban, a márka legnagyobb piacán, az eladások 2,5 %-kal nőttek, és elérték a 90.000 egységet, miközben Spanyolországban, a második legnagyobb piacon az értékesítési növekedés a kiszállított 77.200 darab gépkocsival 0,1 %-kal nőtt. Az Egyesült Királyságban és Franciaországban, a SEAT harmadik és ötödik legnagyobb piacán az eladások 0,5 %-kal nőttek, és elérték a 47.400 illetve a 22.500 darabot, miközben Olaszországban, a vállalat hetedik legnagyobb piacán az értékesítés 3,9 %-kal emelkedett, és elérte a 16.500 darab leszállított gépkocsit.


Minden idők rekord-érétkesítése Törökországban és Izraelben
Lengyelországban, közép-kelet európai térség legnagyobb SEAT piacán 22 %-kal nőtt az értékesítés, Magyarországon pedig 11,1 %-kal, és ez a két piac adott húzóerőt a SEAT értékesítéseinek ebben a régióban. Összességében a térségben 8,2 %-os növekedést mutatkozott, ami 28.200 eladott autót jelentett a 2015-ös év 26.100 gépkocsijával összevetve. 2008 óta ez a legmagasabb értékesítési adat a térségben. Mindezen túl a SEAT eladásai 3,2%-kal nőttek a Cseh Köztársasságban, ahol a vállalat a minden eddigi legjobb eredményét érte el.


2016-ban a SEAT ismételten megjavította eladási rekordját Törökországban és Izraelben. A vállalat hatodik legnagyobb piaca, Törökország jelentősen hozzájárult az eredményekhez, az értékesítés 41,7 %-kal nőtt, és elérte a 19.700 egységet; ez 5.800-zal több gépkocsit jelent, mint amennyi 2015-ben volt. Izraelben a SEAT 6,2%-kal növelte eladásait, és rekord mennyiséget, 8.000 gépkocsit szállított le. Mindezen túl Mexikóban a márka negyedik legnagyobb piacán a SEAT összességében 24.500 gépkocsit értékesített, 1,5 %-kal többet, mint a megelőző évben. A SEAT 2016-ban piacfejlesztési erőfeszítéseket tett Szingapúrban és Mauritiuson, két új piacon, amelyek csatakoznak Moldáviához és Palesztinához, amely piacokat 2015-ben nyitottak meg.


2017-ben folytatódik a SEAT termékoffenzívája, amelyet az Ateca-val vette kezdetét. Idén januárban a megújított Leon már elérhető lesz a márkakereskedőknél, amit az Ibiza követ majd az év első hat hónapjában, majd ezt követően a sort az új Arona zárja majd. Az Ateca piaci bevezetése pozitív hatással van a vásárlói kiszállításokra, valamint a vállalat pénzügyi eredményeire. A tavalyi év első kilenc hónapjában a vállalat operatív profitja 137 millió euró volt, és ez a szám tizenegyszer magasabb, mint a megelőző év azonos időszakában elért nyereség.


A kereskedői hálózat megújítása
2016 végére a SEAT a vállalat új CI-je szerint megújította az 1.700 kereskedőből és bemutatóteremből álló hálózatának 60 %-nak arculatát. Az új arculat közvetlen kapcsolatot teremt a SEAT vállalati identitása és a márka formatervezési nyelvezete között, és jelképezi a vállalt értékeit, mellyel egy nyitott, barátságos környezetet hoz létre.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés