A SEAT egymás után a második évét ünnepli stratégiai partnerként a Primavera
Sound-on, ami az egyik mértékadó nemzetközi zenei fesztivál, és amelyik az idén
várhatóan több, mint 220 000 látogatót vonz majd. Ezzel a lépéssel az autógyár
osztozik Barcelona fiatalos város arculatában, a zene és a nemzetközi
tehetség iránti szenvedélyében.
Ez az együttműködés a márka több aktivitását foglalja magában, ezek között
kiemelt helyet foglal el az új Radio Primavera Sound digitális és
audiovizuális platform, valamint a SEAT Village színpad amelyen a
fesztivál szereplői között 13 hazai és külföldi hip-hop művész mutatkozik be.
Ők a ráadást jelentik a három lemezlovas és a három nemzetközi indie-zenekar
mellett, akik minden este zárják a programot. A tavalyi év hagyományát folytatva a
márka idén is a nevét adja, a Created in Barcelona közösségi lelátónak.
A SEAT marketing igazgatója, Susanne Franz rámutatott, hogy "a Primavera Sound a
világ egyik legfontosabb fesztiválja, amelynek gyökerei Barcelonában vannak. A
fesztiválon való ismételt részvételünk újból megerősíti elkötelezettségünket a
városi tehetségek iránt, és erősíti kapcsolatunkat valamint elkötelezettségünket a
zene és a város iránt. Az idei Primavera Sound fesztiválon történő
részvételünkön keresztül azt célozzuk meg, hogy a fesztiválon
résztvevők élményét a nagyobb zenei tehetségek bemutatásával újabb minőségi
szintre emeljük, és a látogatókat segítsük a fesztiválra eljutni, onnan
hazajutni, illetve a fesztivál helyszínén kényelmesen mozogni."
Barcelonától a hip-hop világához
Míg a tavalyi évben a SEAT falu területe egy pihentető tengerparti helyszínt idézett fel a lemezlovasok programjaival, az idén a fesztivál fellépőihez 13 további művész csatlakozik, akik különböző variációkban hip-hop-ot és trap-et adnak elő. Ez a látogatóknak lehetőséget ad arra, hogy a műfaj jelenét és jövőjét kivételes környezetben fedezzék fel, amelyben többek között Little Simz, a Mucho Muchacho, a Junglepussy és a Kaidy Cain lépnek fel. Ők mindnyájan csatlakoznak a fesztivál hivatalos nagyágyúihoz. Emellett a színpadot a mitikus indie-zenekarokból három lemezlovas , Jarvis Cocker (Pulp), Tim Burgess (The Charlatans) és Richard Colburn (Belle and Sebastian) fogja betölteni minden este, egészen a zárásig.
A Radio Primavera Sound, a fiatalos városi hangulat kiszolgálása
Az új digitális és audiovizuális rádió platform kívánság szerint kínál zenét és kulturális programokat a 24 órás, 365 napos adatfolyamon keresztül. Stratégiai partnerként a SEAT két rádióműsort működtet. Az idei fesztiválon a Radio Primavera Sound és a SEAT a fesztivál szívébe helyezi a stúdiókat annak érdekében, hogy egy különleges Primavera Sound programot sugározzanak, amely interjúkat és a legújabb zenei slágereket is tartalmazni fogja. A hallgatók a programba egy mobil alkalmazás segítségével kapcsolódhatnak be, amely az IOS-hoz már most elérhető, és hamarosan az lesz az Androidhoz is, vagy akár a következő weboldalon keresztül: https://www.primaverasound.com/radio is el lehet érni.
A zenehallgatás másik módja
Az idei fesztiválon a SEAT az utcai művészethez kapcsolódó akciókat is folytat annak érdekében, hogy a fesztiválhoz újabb színt és kreativitás adjon hozzá. A márka több, mint 15 olyan hazai és külföldi művész együttműködését támogatja, akik vállalták, hogy értelmezik és a fesztiválon a falfestményeken jelenítik meg a Primavera Sound -dalokat.
A SEAT Lost&Sound alkalmazás
A zenei fesztiválok általában nagy tömeget mozgató események, és az ember ezeken könnyen elveszítheti barátait. Ennek megelőzése érdekében a SEAT létrehozta a SEAT Lost&Sound alkalmazást, ami a fesztivál minden résztvevője számára alapvetően fontos lehet. Ez a mobil alkalmazás a kibővített valóság (augmented reality) segítségével lehetővé teszi a barátok megtalálását. Ahhoz, hogy valakit megtaláljunk, csupán meg kell nyitni az alkalmazást, szkennelni kell a területet a kamera lencséjével, és az adott személy számára kiválasztott ikon megjelenik a képernyőn ott, ahol a személy tartózkodik.
A fesztiváli feliratok, mint a matricák exkluzív gyűjteménye az Instagram-történetek számára
Az idei fesztiválon a SEAT matrica-gyűjteményt indít Instagram-történetek számára, amelyeket kizárólag a Primavera Sound ideje alatti használatra terveztek. Ennek az akciónak az a célja, hogy a rajongóknak olyan eszközt adjanak, amellyel eredeti módon oszthatják meg élményeiket. A matricák megtalálásához a felhasználóknak csupán a "Primavera Sound" szavakat kell beírniuk az Instagramon található GIFS kereső fülbe.
A zene felé mozduló városi mobilitás
A SEAT a mobilitási szolgáltatások iránti elkötelezettségének részeként az
idei fesztiválon minden résztvevőnek ingyenes busz szolgáltatást kínál
a csúcsidőben, a Parc del Fórum és Barcelona belvárosa között. Ezen
túlmenően a korábbi évekhez hasonlóan a cég két buszjáratot indít a helyszínen,
amelyek a fesztiválon belül négy fő csomópontot kötnek össze, beleértve
a Primavera Bits-et és a nagyszínpadot, amelyet ugyancsak a SEAT szponzorál.
A SEAT a világ vezető nemzetközi fesztiváljaival kötött partnersége révén évről
évre megerősíti elkötelezettségét a zene és az utcai művészet iránt. A
barcelonai márka a párizsi és berlini Lollapalooza városi fesztiválokkal,
illetve a Wireless Germany-vel is együttműködik Németországban.
Ezeket az eseményeket, mint ideális platformokat ismerték el a zene és
az utcai művészet iránti rajongók között a SEAT fiatalos, optimista
szellemének bemutatására.