Ő irányítja december 1-től a SEAT és a CUPRA formatervezési csapatát

Jorge Díezt nevezték ki a SEAT új formatervezési igazgatójává

20.10.2020

Jorge Díezt nevezték ki a SEAT új formatervezési igazgatójává, aki december 1-től látja el új feladatkörét. Jorge Díez csaknem 20 éves nemzetközi formatervezői tapasztalattal rendelkezik. 2011 és 2014 között ő vezette a SEAT külső formatervezési részlegét, és dolgozott az Audi, valamint a Volkswagen németországi központjában is. Új beosztásában a vállalat kutatásért és fejlesztésért felelős alelnökének, Dr. Werner Tietznek lesz alárendelve.

Jorge Díez 2019 júliusa óta töltötte be a Mitsubishi Motors Design Europe alelnöki posztját. A SEAT külső formatervezési vezetőjeként folytatott korábbi munkája során ő volt a barcelonai márka ikonikus modelljeinek egyik megalkotója, így például a harmadik generációs SEAT Leoné, a negyedik generációs SEAT Ibizáé és a SEAT Atecáé, mely a gépkocsigyártó történetében az első szabadidő autóként került piacra. Az Audinál töltött évei során olyan modelleket alkotott, mint a második generációs Audi TT és az első generációs Audi A7.

Wayne Griffiths, a SEAT elnöke kiemelte, hogy "Jorge Díez az autóipar egyik legtehetségesebb formatervezője. Keze nyoma ott van számos kulcsfontosságú autónkon így például az elmúlt évtizedben piacra került Leonon, az Atecán és az Ibizán. Nagyszerű hír, hogy visszatér a SEAT-hoz. Nemzetközi tapasztalata, a barcelonai inspiráció, valamint a SEAT és a CUPRA márkák értékei tükröződnek majd azokban a modellekben, amelyeket a következő években vezetünk be a piacra. "

Dr. Werner Tietz, a SEAT kutatásért és fejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke kijelentette: "Nagy örömmel üdvözöljük a hozzánk visszatérő Jorge Díezt, aki formatervezői csapatunkat vezeti majd. Szakértelmével és elkötelezettségével biztosított a kiemelkedő formatervezési nyelv a jövőbeli SEAT és CUPRA modellek számára."

Jorge Díez ipari formatervezési szakon műszaki mérnökként, a valenciai Cardenal Herrera Egyetemen végzett, illetve autótervezési szakon szerzett mesterfokozatot a Valenciai Műszaki Egyetemen és a londoni Királyi Művészeti Főiskolán.

A SEAT új formatervezési igazgatója szinte teljes karrierjét a külső formatervezéssel töltötte. Hét évig dolgozott az Audinál Ingolstadtban, és 2008-ban a SEAT külső formatervezési részlegéhez került. 2010-ben a Volkswagen vezető formatervezőjéévé nevezték ki Wolfsburgban, majd egy évvel később a SEAT külső tervezésének vezetőjévé léptették elő. Díez 2014-ben tért vissza az Audihoz a müncheni Automotive Konzept Design igazgatójaként, és olyan márkákon dolgozott, mint az Audi, a Lamborghini és a Ducati. Három évvel később az Audi Studio 4 külső formatervezésének vezetőjévé léptették elő. 2019 júliusában kinevezték a Mitsubishi Motors Design Europe alelnökévé, amely posztot a SEAT-hoz való csatlakozásáig töltötte be.