2021-ben a CASA SEAT nemzetközi városok által kezdeményezett beszélgetések és művészeti kezdeményezések házigazdája lesz illetve minden hónapban különböző témákat jár körbe

A CASA SEAT több, mint 50 000 látogatóval és 150 szervezett programmal zárta az évet

20.01.2021

A CASA SEAT a 2020-as évet Barcelona lakosainak és a város látogatóinak referenciapontjaként zárta. 2020. június 19-i nyitása óta a CASA SEAT az év végéig 51 330 látogatót fogadott, akiket a hely gasztronómiai kínálata, a vállalat legújabb kiállított innovációi és az intenzív kulturális programkínálat vonzott be. Utóbbi több, mint 150 eseményt ölelt fel, többek között konferenciákat, koncerteket és különböző művészeti eseményeket, de helyet kapott négy kiállítás is, amely - többek között - Federico García Lorca alakja előtt tisztelgett. Ezen kívül a CASA SEAT lehetőséget biztosított nemzetközi művészek új mozgóképes művészeti alkotásainak bemutatására illetve a márka legkarakteresebb modelljeinek bemutatásával közelebb hozta a SEAT örökségét is a nagyközönséghez.

A CASA SEAT kicsivel több, mit fél éve nyitotta meg kapuit és azóta kiemelt vállalati események helyszínéül is szolgált, mint amilyen az új SEAT MÓ városi mobilitással foglalkozó üzletág júniusi bemutatkozása volt, de szintén a CASA SEAT adott otthont a 2025-ig tartó időszakra tervezett 5 millilárd eurós beruházási terv júliusi bejelentésének és a jelenlegi elnök, Wayne Griffiths kinevezéséről is itt adtak hírt szeptember 23-án. Szintén a CASA SEAT volt a vállalat hűséges rajongóinak helye és hátterül szolgált az új CUPRA Formentor, az új SEAT Leon, az új SEAT MÓ eScooter 125 elektromos motor és az új SEAT MÓ eKickscooter 65 roller első kiállításánál. Ezen kívül a SEAT Minimó tanulmány és a SEAT Tavascan koncepcióautó is a CASA SEAT földszintjén került kiállításra. Ezek a modellek az arra járók érdeklődését is felkeltették, akiknek lehetőségük volt a vállalat tervezőivel közös találkozón is részt venni. Így bepillantást nyerhettek a CASA SEAT Concept Lab egységének munkájába, ahol a tervezők a jövő modelljeit rajzolják meg.

Egy hely, ahol nemzetközi szakemberek és intézményi képviselők találkozhatnak

A CASA SEAT a 2020-as évben számos találkozónak adott otthont, ahol három kontinens szakemberei osztották meg tapasztalataikat és gondolataikat a jelen kihívásaival kapcsolatban és mutattak rá a lehetséges megoldásokra. John Moavenzadeh, a MIT városi mobilitási igazgatója vezette az első digitális konferenciát, amelyet még az előtt rendeztek, hogy a CASA SEAT április 30-án megnyitotta volna kapuit a nagyközönség előtt. Ezt követte egy beszélgetés július 21-én, ahol a Római Klub társelnöke és vezető emberjogi aktivista Dr. Mamphela Ramphele osztotta meg a COVID-19 járvány bolygónkra gyakorolt hatásával kapcsolatos előrejelzéseit. Ezután következett Remi Parmentier, vezető környezetvédelmi aktivista és a Greenpeace társalapítójának konferenciája szeptember 22-én az óceánok védelméről, majd október 15-én Stephen Shapiro innovációs szakember engedett bepillantást a városi mobilitás jövőjéről alkotott elképzeléseibe.

A CASA SEAT az intézményi és iparági képviselőket is arra ösztönözte, hogy találkozzanak és vitassák meg a városokat és az iparágat érintő kihívásokat. Június 29-én Barcelona és Milánó polgármesterei Ada Colau és Giuseppe Sala értekeztek városaik jövőjét illetve a jelenlegi krízis kezelésében játszott szerepüket illetően. Ez az esemény a "Sotto le stelle in piazza grande" rendezvény keretén belül valósult meg, amely virtuális hidat kívánt alkotni a mediterrán térség spanyol és olasz városai között. Ezen kívül október 16-án a CASA SEAT épülete adott otthont az Auto Mobility Trends tanulmány bemutatásának, amely közelebb hozta a spanyol autóipari dolgozók érdekképviseleteit és szakszervezeteit a spanyol iparügyi, turisztikai és kereskedelmi miniszter, Reyes Maroto közreműködésével. A CASA SEAT egyike volt a BNEW kongresszus helyszíneinek, amelyet a Barcelona Zona Franca Consortium október elején rendezett a gazdaság újraindításával kapcsolatos visszajelzések ösztönzésére.

Színpad, amelyen közelről láthattuk a nemzetközi művészek és a legjobb helyi tehetségek előadásait

A CASA SEAT azzal a céllal született, hogy frissességet vigyen a város kulturális életébe és elérhetővé tegye a nagyközönség számára a legkiemelkedőbb művészi produkciókat. Ennek érdekében a CASA SEAT hozzáférést biztosított olyan nemzetközileg is elismert művészek különleges produkcióihoz, mint - többek között - a flamenco énekes Miguel Poveda, a képzőművész Alba G. Corral, a zongoraművész Francesco Tistano és Marco Mezquida illetve a karmester Speranza Scappucci.

Emellett a CASA SEAT színpadként szolgált a legnagyobb nemzetközi tehetségek számára is és olyan énekesek koncertjeinek adott otthont, mint Paula Valls, Andrea Motis, Cesc és Sara Roy továbbá olyan táncosoknak biztosított színpadot, mint Sara Colomino, Lali Ayguadé és Akira Yoshida, aki "Gizaki" című táncelődását itt adta elő először. A CASA SEAT találkahelyül szolgált a katalán zenei világ vezető alakjai, mint például Mishima és Ferran Palau illetve a WomenZ day számára. Utóbbi a Z generáció női tehetségei előtt tisztelgett olyan fellépőkkel, mint az énekes Nória Graham és Rakky Ripper, a fiatal vállalkozó Maitane Alonso és a koreográfus Verónica Hernández Royo, aki új tánctársulatát, a La Dama-t mutatta be.

Kiállítások, amelyek egyedi művészi megközelítést kínálnak és bemutatják a SEAT örökségét

Az előadásokkal, koncertekkel és egyéb kulturális programokkal párhuzamosan a CASA SEAT négy kiállítást is elhozott, amely Barcelonában eddig nem látott művészi megközelítést kínált a látogatóknak illetve a spanyol márka örökségét is bemutatta. Július és szeptember között a CASA SEAT transzmédia események sorát szervezte meg, hogy Federico García Lorca munkássága előtt tisztelegjen. Ennek részeként mutatták be a Recreativos Federico installációját, amelyet Alex Peña művész állított össze hét játékgépből a sokoldalú művész alakját és munkáját alapul véve.

A "Prelude to the Biennial" kiállítás keretében a CASA SEAT látogatói gyönyörködhettek Amina Zoubir (Algéria), Morehshin Allahyari (Irán), Héla Ammar (Tunézia), Raquel van Haver (Kolumbia), Em'kal Eyongakpa (Kamerun) and Marwan El Gamal (Egyiptom) a feminizmus, az antirasszizmus, az egyéniség és gyarmatosítás országaik történelmére és kulturájára gyakorolt hatását vizsgáló, azt körbejáró témákat feldolgozó mozgóképes művészeti alkotásaiban, fényképeiben és installációiban. Októberben és novemberben a CASA SEAT otthonául szolgált Pedro Torres képzőművész legújabb munkája, a "House of the Sun" bemutatójának, amely kifejezetten a CASA SEAT terére optimalizálva készült és az emberi faj és a bolygó naphoz fűződő viszonyát dolgozza fel különböző mozgóképes művészeti alkotásokon és installációkon keresztül.

Végezetül november 26-tól egészen január végéig a CASA SEAT egy különleges eseményt kínál, a "70 éve mozgásban" című kiállítás ugyanis a SEAT legkarakteresebb járműinek bemutatásával a márka hét évtizedre visszanyúló története előtt tiszteleg. A nagyközönség maga is befolyással lehet a kiállítás egy részére, rendelkezésére áll ugyanis egy könyv, amely a modelleken keresztül a vállalat történetét ismertető túrát kínál illetve elérhető egy spanyol filmekből álló gyűjtemény is, amely - a Filmin online platformot használva - a társadalom és a mobilitás fejlődését mutatja be. A Lorca előtt tisztelgő kiállításhoz hasonlóan az élményt itt is a CASA SEAT Ametller Origen Mercat d'Autors kávézó és étterem teszi teljessé, amely Barcelona legjobb szakácsai által megálmodott menüt kínál és amelyet a közelmúltban a Macarfi Guide a város egyik legjobbjának választott.

2021-ben folytatódik a mobilitással kapcsolatos diskurzus és maradnak a művészeti események

Az idei évben a CASA SEAT továbbra is fórumok, beszélgetések és művészeti események széles körét kínálja programjában, amelyek vitát ösztönöznek a jelenlegi kihívások kapcsán és hozzájárulnak a jövő mobilitásának alakításához. Ennek érdekében 2021-ben megkezdődik a vendégvárosok együttműködése, amelynek keretében különböző országok városainak szakemberei, intézményi képviselői és művészei érkeznek Barcelonába, hogy hozzájáruljanak a mobilitási modellekkel, várostervezéssel és a jövő városának kialakításával kapcsolatos ötletbörzéhez és a legjobb gyakorlatok megosztásához.

A program középpontjában áll majd mindig egy téma, amely az adott hónap fókuszát adja mind a beszélgetések, mind a kulturális események terén. Januárban a program azokat a célokat tekinti át, amellyel minden évet kezdünk. Ennek részeként a CASA SEAT egy konferenciát kínál Thierry Mallerettel, aki közgazdász és a COVID-19: A nagy újraindítás című könyv társszerzője Klaus Schwabbal, a Világgazdasági Fórum ügyvezető elnökével. Malleret január 28-án - a davosi Világgazdasági Fórummal párhuzamosan - a CASA SEAT épületében tartott beszélgetésen fejti ki, hogyan fejlődhet tovább a gazdaság és a társadalom a járvány után. Ezen kívül a CASA SEAT látogatói még néhány további héten át élvezhetik a "70 éve mozgásban" című kiállítást, amelyet a közönség pozitív visszajelzéseinek köszönhetően meghosszabbítottak.