Február 23-án vette át Győrben boldog tulajdonosa a százezredik Magyarországon újonnan eladott SEAT-ot, egy plug-in hibrid Leont. A jubileumi autót a Walter Autó értékesítette.

Átadták a százezredik Magyarországon eladott SEAT-ot

23.02.2021

Február 23-án vette át Győrben boldog tulajdonosa a százezredik Magyarországon újonnan eladott SEAT-ot, egy plug-in hibrid Leont. A jubileumi autót a Walter Autó értékesítette.

Id. Walter Dezső, a Walter Autó névadója és egykori ügyvezetője közel három évtizede foglalkozik SEAT személyautók értékesítésével, 1993 óta adja át autóháza a spanyol modelleket Sopronban újdonsült tulajdonosaiknak. Győrben, ahol a jubileumi autó értékesítésre került, 4 éve, 2017 februárja óta van jelen a Walter Autó. A jubileum személyesen id. Walter Dezsőnek is fontos dátum, február 23-án ünnepli ugyanis 74. születésnapját. A plug-in hibrid Leont Visy Viktória adja át az ügyfélnek, aki elmondta, az új, boldog tulajdonosnak nem a hibrid Leon lesz az első SEAT modellje: 2004-ben egy Ibiza, 2008-ban pedig egy Cordoba modellt vásárolt, így a Walter Autó és a SEAT márka számára külön öröm, hogy egy márkahű, visszatérő ügyfél ül majd a százezredik hazai SEAT volánja mögött.

A SEAT Leon a spanyol márka kínálatának egyik legfontosabb pillére, 1999-es bevezetése óta több mint 2,3 millió Leont adtak el világszerte. A negyedik generációs Leon nemcsak dinamizmust, biztonságot és vonzerőt ad, hanem fejlett plug-in hibrid hajtásláncának köszönhetően igen hatékony is. A SEAT a rendelkezésre álló legfejlettebb erőátviteli technológiát használja a már Magyarországon is elérhető, zöld rendszámra jogosult plug-in hibridben: nagy teljesítményt és kiváló vezethetőséget nyújt, miközben megfelel a károsanyag kibocsátás és a környezetre gyakorolt hatás csökkentésére vonatkozó elvárásoknak.

A fejlett plug-in hibrid rendszer egy 1,4 literes, 150 lóerős (110 kW) TSI benzinmotort, egy 115 lóerős (85 kW) elektromos motort és egy 13 kWh lítium-ion akkumulátort egyesít a 204 lóerős (150 kW) teljesítmény és 350 Nm nyomaték előállítására. A benzinmotor turbófeltöltőt és közvetlen befecskendezéses technológiát használ a teljesítmény és a hatékonyság maximalizálása érdekében, míg a furat/löket (74,5/80,0) és a sűrítési arány (10,0:1) az egység finom működését segíti. A DSG automatikus sebességváltó shift-by-wire váltási technológiáját úgy tervezték meg, hogy a hatfokozatú váltó nincs mechanikusan csatlakoztatva a kapcsolóhoz, ehelyett elektronikus jeleket használ a váltásokhoz.

A plug-in hibrid változat teljesen elektromos üzemmódban WLTP norma szerint akár 64 kilométer (72 kilométer NEDC norma szerint) hatótávolságot tesz lehetővé a jármű akkumulátorában tárolt energia felhasználásával. Bár a hibrid technológia elsősorban városi környezetben teljesíti célját, a hibrid SEAT autópályán is hangtalanul suhanhat, hisz képes akár 140 kilométer/órás sebességgel csakis villanyhajtással haladni, amennyiben az akkumulátorban elég energia van. Amikor nagyobb távolság megtételére van szükség, a SEAT Leon e-HYBRID a kettős üzemnek köszönhetően tankolás nélkül akár 800 kilométert is megtehet. Mindig teljesen elektromos üzemmódban indul (kellően feltöltött akkumulátor esetén), majd hibrid üzemmódba kapcsol, ha az akkumulátor energia kapacitása egy bizonyos szint alá csökken, vagy ha a sebesség 140 kilométer/óra fölé emelkedik. Hibrid üzemmódban a járművezetőnek lehetősége van a töltés állapotát fenntartani, növelni vagy pontosan meghatározott szintre csökkenteni. Ez lehetővé teszi, hogy nulla károsanyag-kibocsátással hajtsunk be egy városi célterületre. Ha lehetőség adódik a külső töltésre, a plug-in hibrid Leon akkumulátora a 3,6 kilowatt kapacitású fedélzeti töltő révén 3 óra 40 perc alatt feltölthető utcai-, vagy fali töltőről, illetve 6 óra alatt 2,3 kW-os háztartási konnektorból.

Noha a hatékonyság a SEAT Leon e-HYBRID kulcsfontosságú jellemzője, a dinamika, a teljesítmény és a puszta vezetési élmény továbbra is hihetetlenül fontos. Ezért a járművet továbbra is izgalmas vezetni, kormányzása közvetlen, felfüggesztése elöl MacPherson rugóstagokat, hátul multilink rendszert sorol. A SEAT Leon DCC adaptív futómű szabályzásának köszönhetően a jármű vezetése és kezelhetősége a körülményektől és a vezető igényeitől függően változhat, kényelmesebbé téve a járművet.

A lehető legbiztonságosabb járművek gyártásának alapvető követelménye a SEAT-nál továbbra is központi szerepet tölt be. A Leon - legyen szó benzines, dízel, lágy hibrid vagy konnektoros hibrid változatról - a rendelkezésre álló legfejlettebb vezetősegítő rendszereket kínálja, beleértve a prediktív adaptív sebességtartó automatikát, valamint a vészhelyzeti asszisztenst, hogy a márka valaha gyártott legbiztonságosabb autójává váljon.

Top 5 Magyarországon újonnan eladott SEAT típusok

1.     Ibiza 27.738 db

2.    Cordoba 24.388 db

3.    5 ajtós Leon 15.725 db

4.    Toledo 10.543 db

5.    Leon kombi 5.236 db