A „SEAT Ideas” program minden kollégát arra bíztat, hogy tegyen javaslatot a folyamatok hatékonyságát javító megoldásokra

A SEAT 7,2 millió eurót takarított meg 2020-ban a dolgozóktól származó ötleteknek köszönhetően

12.03.2021

A "SEAT Ideas" program arra bátorítja a vállalat minden dolgozóját, hogy a mindennapi munkájukhoz kapcsolódóan tegyenek javaslatokat a feladatok, folyamatok vagy a munkakörnyezetük bármely részének optimalizálására. 2020-ban a program keretében több, mint 3 000 javaslat érkezett, és az ezek közül megvalósított közel 850 kezdeményezés 7,2 millió euró megtakarítását tette lehetővé a SEAT S.A. számára.

A "SEAT Ideas" program - amelynek frissítése és digitalizálása két éve történt meg - egy tudatos törekvés a vállalat részéről az innováció és a vállalaton belüli tehetségek támogatására. Lehetőség arra, hogy a szakemberek javaslatot tegyenek mindennapi munkájuk tökéletesítésére, hiszen ők azok, akik igazán jártasak a saját munkakörnyezetükben és ismerik a lehetőségeiket. A dolgozók egy digitális platformon keresztül nyújtották be javaslataikat, amelyeket szakértők vizsgáltak meg alkalmazhatóságuk és aktualitásuk alapján. Végül a vállalat egy gazdasági ösztönzővel jutalmazta a javaslattevőket, amely 2020-as körben elérte 0,9 millió eurót.

A SEAT S.A. minden körben arra bíztatja az embereket, hogy mindenféle területen törekedjenek a célok optimalizálására, legyen szó termékekről, létesítményekről, a hétköznapi folyamatokról vagy akár a fenntarthatóságot és a környezet megóvását érintő eljárásokról. Utóbbi az a terület, ahol az elmúlt évben a legtöbb tapasztalat gyűlt össze. 2020-ban a lehetséges legnagyobb megtakarítást megcélzó ötletek a gyártás, különösképpen a fémlemez feldolgozásának területét érintették, ezt követte az energia és a létesítmények témaköre, illetve a logisztika területe.

A SEAT S.A. humán erőforrás és szervezeti kérdésekért felelős alelnöke, Xavier Ros hangsúlyozta, hogy "a járvány okozta helyzet összetettsége ellenére vállalatunk dolgozói továbbra is megosztják fejlesztési ötleteiket és bizonyítják innovatív szellemüket. Hozzáállásuk további ösztönzést jelent, hogy túljussunk a vállalatot érintő és a jelen helyzet kihívásain, lehetővé téve számunkra, hogy egyenesen a forrásnál találjuk meg a lehetséges fejlődési ötleteket, amelyeknek az összhatása is pozitív lesz."

A legjobb kezdeményezések kiválasztásánál olyan kritériumokat vettek figyelembe, mint a hozzájárulás értéke és a benne rejlő gazdasági megtakarítás potenciálja. Ezzel együtt azok a kezdeményezések, amelyek az eredeti javaslat alapján nem azonnal válthatók kézzelfogható előnyökre, de más szempontból - eredetiségüknek köszönhetően - alkalmazhatók, átirányításra kerülnek és más javaslatokat gazdagítanak hozzáadott értékekkel.

Fenntarthatóság, technológia és algoritmusok az Ipar 4.0 idején

A mostani körben a legnagyobb megtakarítást eredményező ötlet egy olyan figyelmeztető algoritmus megalkotása volt, amely támogatja a JIT (Jusit in Time vagy azok az alkatrészek, amelyek nincsenek raktáron és beszerzésük néhány órán belül megtörténik) szállítólevél rendszerét. Ehhez hasonlóan kiemelkednek a fenntarthatósághoz kapcsolódó javaslatok is, mint például az olajszivattyúk kibocsátás nélküli vákuumszivattyúkkal történő helyettesítése a gyártási létesítmények hűtőrendszerében vagy annak az új algoritmusnak a bevezetése, amely a valós igényekhez igazítja a karbantartáshoz történő vízfelhasználást a korábbi, óra alapú automatikus felhasználáshoz képest.

Dolgozói innováció, mint érték

A SEAT S.A. dolgozói kulcsfontosságú szerepet játszanak a vállalaton belüli innováció támogatásában, mind a folyamatok és a munkamódszerek optimalizálásában, mind az új szolgáltatások és innovatív termékek fejlesztésében, amelyek a jövőbeni vállalati kínálat részei lehetnek. Ezzel a céllal alkotta meg a SEAT S.A. két évvel ezelőtt az Innovációs Napot, amely esemény a vállalat dolgozóinak innovatív szellemét hivatott elismerni és támogatni. Ezt egészíti és bővíti ki az "Ideas SEAT" projekt. Az Innovációs Nap eredményeként olyan projektek születtek, mint például a gáz és rizs felhasználásával készült autóalkatrészek, amely a kevesebb műanyag felhasználásával a még fenntarthatóbb járműgyártást célozta meg. De ilyenek voltak a virtuális és immerzív valóság alkalmazások, amelyek lerövidítették és optimalizálták az autótervezés és gyártás folyamatait vagy akár az az igen élethű képszimulációs program, amelyet a formatervezésnél használnak.

Emellett a vállalat most véglegesíti a SEAT INNOVA platform indítását, amely találkozóhelyként szolgál a hálózatépítéshez és inspirálódáshoz, összekötve a különböző területeken dolgozókat, részleteiben bemutatva az innovatív projekteket. Ezen felül lehetővé teszi, hogy a munkavállalók különböző kihívásokban és műhelymunkákban vegyenek részt és beszélgetéseket folytassanak a vállalat minden területét illetően.